Síktapadó mágneszár, csapzár
Síkmágnesek
A síktapadó mágnesek ideális megoldást jelentenek nyílászárók zárására.
Tartóerejük helyes megválasztása esetén megfelelő biztonságot nyújtanak
vagyonvédelmi szempontból, valamint tűzvédelmileg is megfelelőek,
hiszen a tápellátás lekapcsolásával szabad menekülési utat biztosítanak
tűz esetén.
A síkmágnesek vásárlásakor elsősorban a tartóerő és a szerelhetőség a
legfontosabb tényező. A tartóerő megválasztásakor ügyelnünk kell, hogy a
nyitási erőn kívül az ajtó kilincsétől (fogantyújától) a mágnesig mért erőkar
nagyságára, hiszen ha a felső sarokba szereljük a mágnest, akkor a kilincs
és a felső sarok közt akár 1,5-2 méteres erőkarral is számolnunk kell.
Érdesem a mágnest olyan módon felszerelni, hogy a lehető legnagyobb
tartóerőt tudja kifejteni (kilincs magassága). Ha erre nincs mód, akkor
lehet, hogy nagyobb tartóerejű mágnesre van szükség.
Műanyag ajtóknál felülre szerelt erős mágnes esetén is előfordulhat , hogy nyitás esetén az ajtó alsó része több centit is kinyílik a műanyag rugalmassága miatt.
Kifelé nyíló műanyag ajtók esetén ajánlott a kettő vagy több ponton is tartó, hosszú síkmágneszár . (Atom-22)
Csapzárak
Szerelésük beltéri alkalmazásokhoz ajánlott, menekülő utakra szerelésük nem javasolt.
Minden csapzár, aminek mágneses ellendarabja van, egy olvasó relé segítségével vizsgálja az
ellendarab jelenlétét és csak zárt állapotban működik.
Működés típusa szernt létezik:
-fail-safe, amelyik áramkimaradás esetén nyitott állapotban marad
-fail-secure, amely áramkimaradás esetén zárt állapotban marad
Elektromos csapzár visszajelzéssel, YB-100+LED
21 990 Ft + Áfa
azon : 1226
- Elektromos csapzár mágneses ellendarabbal, időzítéssel, visszajelzéssel és LED-el
feszültségre záró (fail-safe)
méretei: 167x28x37mm
áramfelvétel: 12V/120mA
Menekülési útba történő telepítését NEM JAVASOLJUK!
Szerelőkonzol csapzárakhoz, BBK-500
16 400 Ft + Áfa
azon : 1227
- Szerelőkonzol YB-100+, YB-200(LED) csapzárak felületre szereléséhez.
A szett tartalmazza a csapzárhoz és az ellendarabhoz való konzolt is.
Elektromos csapzár YB-100+
19 880 Ft + Áfa
azon : 576
- Elektromos csapzár mágneses ellendarabbal, időzítéssel és visszajelzéssel,
feszültségre záró (fail-safe)
méretei: 135x28x38mm
áramfelvétel: 12V/130mA
ÉMI minősítéssel
Elektromos csapzár YB-500A-12
24 310 Ft + Áfa
azon : 577
- Mini csapzár LED-el, ajtóállapot visszajelzéssel, időzítéssel, mágneses ellendarabbal
feszültségre záró (fail-safe)
méretei: 150x24x34mm
áramfelvétel: 12V/140mA
ÉMI minősítéssel
Elektromos csapzár YB-500A-24
24 960 Ft + Áfa
azon : 578
- Mini csapzár LED-el, ajtóállapot visszajelzéssel; időzítéssel,
feszültségre záró (fail-safe)
méretei: 150x24x34mm
áramfelvétel: 12V/120mA , 24V/60mA
ÉMI minősítéssel
Elektromos csapzár YB-500B
26 200 Ft + Áfa
azon : 579
- Mini csapzár LED-el, ajtóállapot visszajelzéssel
időzítéssel, mágneses ellendarabbal
feszültségre nyitó (fail-secure)
méretei: 150x24x34mm
áramfelvétel: működés közben 12V/930mA; készenlét alatt 12V/15mA
ÉMI minősítéssel
Rátét szerelhető elektromos csapzár YB-500I
28 670 Ft + Áfa
azon : 580
- Rátét szerelhető Mini csapzár LED-el, ajtóállapot visszajelzéssel
időzítéssel, (rátét szerelhető) mágneses ellendarabbal
feszültségre záró (fail-safe)
méretei: 150x24x34mm
áramfelvétel: 12V/140mA
ÉMI minősítéssel
Elektromos csapzár üvegajtó konzollal YB-500U
30 250 Ft + Áfa
azon : 581
- Használható: üvegkeretes üvegajtók zárására és elektromos nyitására
Zár mérete: 150 x 40 x 37 mm
Erős, rozsdamentes fémház
A zárást egy 13 mm átmérőjű, 16mm hosszú rozsdamentes csap biztosítja
Áramfelvétel: 12Vdc, 900mA működtetéskor, 120mA nyugalmi állapotban
Ajtó állapotának visszajelzése
Feszültségingadozás elleni védelem
Ajtó zárási késleltetés: 0, 3,6, 9 sec.
Polarításvédett
LED kijelzés (ajtó helyzetének kijelzésére)
Csak az ajtó becsukásakor jön ki a csap (mágneses ellendarab)
Az áram megszakítása esetén az ajtó nyitva
Egyaránt használható jobbos-balos ajtóknál
MENEKÜLÉSI ÚTVONALAKRA NEM JAVASOLT!!!
Mini csapzár, külső szerelésű típus, SL-165B
21 310 Ft + Áfa
azon : 1228
- BELTÉRI Mini csapzár mágneses ellendarabbal. Külső szerelésű típus
Tápfeszültség: 12V DC
Áramfelvétel: 570mA
Időzítés: 0 vagy 3 sec., jumperrel állítható
Ajtóállapot visszajelzés
Beltéri típus,működési hőmérséklete: 0-70°C
Csap hossza: 14mm
Csapátmérő: 12,7mm
Maximális ajtóhézag: 6mm
A csapzárnak állandó feszültség kell, vezérlését a vezérlő bemenettel kell megoldani
Fail-safe, vagyis áramszünet esetén az ajtó nyitott állapotban lesz
Ajtóállapot visszajelzés (NO-NC-COM)
Áramfelvétel: 570mA (210mA készenlétben)
Méretek: 114x39x27mm
Súlya: 460g
Ellendarab mérete: 114x20x27mm
FIGYELEM! A csapzár nem megfelelő bekötése (például a tápfeszültség megszakításával történő vezérlés) károsíthatja az eszközt. Minden esetben tartsák be a bekötési útmutatót!
Mini csapzár, süllyesztett típus, SL-166B
22 190 Ft + Áfa
azon : 1229
- Mini csapzár mágneses ellendarabbal. Süllyesztett típus
Tápfeszültség: 12V DC
Áramfelvétel: 570mA
Időzítés: 0 vagy 3 sec.
Ajtóállapot visszajelzés
Beltéri típus, működési hőmérséklete: 0-70°C
Csap hossza: 14mm
Csapátmérő: 12,7mm
Maximális ajtóhézag: 6mm
Fail-safe, vagyis áramszünet esetén az ajtó nyitott állapotban lesz
Ajtóállapot visszajelzés (NO-NC-COM)
A csapzárnak állandó feszültség kell, vezérlését a vezérlő bemenettel kell megoldani!
Méretek: 160x32x39mm
Ellendarab mérete: 90x27x3,5mm
FIGYELEM! A csapzár nem megfelelő bekötése (például a tápfeszültség megszakításával történő vezérlés) károsíthatja az eszközt. Minden esetben tartsák be a bekötési útmutatót!
Feszültségre nyitó elektromos csapzár, YB-700B(LED)
24 640 Ft + Áfa
azon : 1230
- Süllyesztett szerelésű beltéri csapzár
A csapzár folyamatos tápfeszültséget igényel (nyitás és zárás esetén is) A nyitási vezérlő jelet kell neki adni.
Az eszköz ellendarabjában található mágnes segítségével csak akkor engedi vissza a csapot, ha az ajtó becsukásra került.
Fail-secure, vagyis áramszünet esetén az ajtó zárt állapotban lesz
Ajtóállapot visszajelzés (NO-NC-COM)
Tápfeszültség: 12V DC
Áramfelvétel: 1 A (120mA készenlétben)
Működési hőmérséklet: -10°C ~ 55°C
Csapzár mérete: 205x39x30 mm
Csap mérete: 17 mm hosszú 16 mm átmérő
Ellendarab mérete: 100x25x3 mm
Maximális ajtóhézag: 10 mm
Visszazárási időzítés: 0-3-6-9 sec., DIP kapcsolóval állítható
Tömeg: 1 kg
ÉMI minősítéssel
FIGYELEM! A csapzár nem megfelelő bekötése (például a tápfeszültség megszakításával történő vezérlés) károsíthatja az eszközt. Minden esetben tartsák be a bekötési útmutatót!
Mini csapzár cilinderzárral LED jelzéssel, YB-500C(LED)
49 750 Ft + Áfa
azon : 1231
- Elektromágneses csapzár időzítéssel, LED állapotjelzéssel, és cilinderzárral.
Tápfelvétel: Működéskor: 900mA/12V; Nyugalmi helyzetben 80mA/12V
Tápfeszültség: 12V DC
Vezérlés: NEM TÁPMEGSZAKÍTÁSSAL, hanem külső vezérlőszállal kell üzemeltetni
Csapzár mérete: 210x39x25 mm
Csap mérete: 16 mm hosszú 13 mm átmérő
Ellendarab mérete: 90x25x3 mm (mágnes kiugrása állítható)
Maximális ajtóhézag: 8mm
Visszazárási időzítés: 0-3-6-9 sec., DIP kapcsolóval állítható
Anyaga: INOX és alumínium
Süllyesztve szerelhető
Cilinderzárat tartalmaz a csomag, de bármilyen europrofil zárbetét megfelelő
Mágneses ellendarab (csak akkor löki ki a csapot, ha az ajtó be van csukva
A Cilinderzáras működéshez vezérlős tápegységre van szükség (Pl: ABK-906-12-3)
Ajtóállapot visszajelzés (NO-NC-COM)
Működési hőmérséklet: -10°C ~ 55°C
Súlya: 1 kg
Menekülési útba nem javasolt szerelni
FIGYELEM! A csapzár nem megfelelő bekötése (például a tápfeszültség megszakításával történő vezérlés) károsíthatja az eszközt. Minden esetben tartsák be a bekötési útmutatót!
Felületre szerelhető, feszültségre záró, mini, YB-500IN(LED)
34 180 Ft + Áfa
azon : 1706
- YB-500IN(LED) - Fail-safe(áramszünet esetén nyitott) mini csapzár felületre szerelhető, folyamatos 12V DC tápfeszültséget igényel, a nyitást vezérlőjel segítségével lehet megvalósítani.
DIP kapcsolókkal állítható visszazárási időzítésű, 0-3-6-9 másodperc
led visszajelzés
A zár csak akkor csukódik be, ha érzékeli az ellendarabban elhelyezett mágnest, a csapzáraknak nagyon pontos záródásra van szükségük, előfeszített állapotban a csap nem fog behúzódni.
Bekötés:
PIROS - +12 V DC
FEKETE GND(Tápellátás)
NARANCS OPEN(Vezérlő jel, GND-vel való rövidzár esetén nyit a csapzár)
ZÖLD NO
FEHÉR COM(Ajtóállapot visszajelzés)
Tápfeszültség: 12 V DC
Készenléti áramfelvétel:180 mA
Működési áramfelvétel:960 mA
Maximális ajtóhézag: 8 mm
Visszazárási időzítés: 0-3-6-9 mp
beltéri, nem vízálló
Nyugalmi áramfelvétel: 180 mA
Tartóerő: 1000 kg
Anyag: fém
Méret: 185 x 37 x 25,7 mm
Csap mérete: 16x13Ø mm
Súly: 1,2kg
Javasolt használat : műanyag, alumínium, fa ajtók, ablakok; menekülési útvonalba nem javasolt
Felületre szerelhető, feszültségre záró, YB-500H(LED)
23 090 Ft + Áfa
azon : 1762
- Az YB-500H(LED) egy felületre szerelhető, fail safe (áramszünet esetén nyitott), állítható visszazárási időzítésű, LED-es visszajelzéssel rendelkező csapzár.
csapzár folyamatos tápfeszültséget ignyel (nyitás és zárás esetén is) , nyitási vezérlő jelet kell neki adni(narancs vezeték és GND rövidzárral).
Az eszköz ellendarabjában található mágnes segítségével csak akkor engedi vissza a csapot, ha az ajtó becsukásra került.
Fontos, hogy a szerelési és bekötési útmutatót minden esetben tartsák be, a helytelenül bekötött például tápmegszakítással vezérelt csapzár károsodhat.
Visszajelzés: az eszköz feszültség alatt zárt állapotban az NO-COM vezetéken rövidzárat ad.( zöld és a fehér vezetékek)
Visszazárási időzítés állítható: 0-3-6-9 sec.(DIP kapcsolókkal)
LED-es visszajelzés : piros/ zöld
Fontos, hogy az ellendarab pontosan legyen felszerelve, és a csap ne tudjon megfeszülni, mert akkor az eszköz nyitása bizonytalan lesz.
Tápfeszültség: 12V DC
Áramfelvétel: 1 A (180mA készenlétben)
Működési hőmérséklet: -10°C - +55°C
Csapzár mérete: 267 x 45 x 38mm
Csap mérete: 15 mm x ø13,5mm
Ellendarab mérete: 204 x 35 x 35mm
Maximális ajtóhézag: 8mm
beltéri használatra
Síktapadó mágnes szekrényajtókra, ablakokra, YM-60N
9 170 Ft + Áfa
azon : 2117
- Az YM-60N egy kis méretű, 60 kg tartóerejű, felületre szerelhető mágnes
Ideális szekrények, kisebb ablakok zárásának biztosítására
A mágnes elektronikát nem tartalmaz, így kültérre is szerelhető
Tartóerő: 60kg
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 160 mA (12 V DC)
Teljesítmény: 1,92W
Működési mód: szünetáramú - fail-safe - feszültségre zár
Mágnes mérete: 80x 36,5x 24mm
Ellendarab mérete: 75x 32x 10mm
furat távolság : 70mm
Felhasználási terület: fiókok, szekrények, ablakok
Kompatibilis konzolok: MBK-70Z, MBK-70U
Működési hőmérséklet: -10°C +55°C
Tanúsítvány: CE, DOC
FIGYELEM! A mágnes nem alkalmas ajtók zárására kis tartóereje miatt. Ajtók esetében javasolt a legalább 180 kg tartóerejű mágnes.
Süllyesztett szerelésű síktapadó, 60kg, YM-60M
11 880 Ft + Áfa
azon : 1517
- 60kg tartó erejű síktapadó mágnes
Szerelés: Süllyesztett szerelésű
Tartóerő: 588N
Tápfeszültség: 12VDC
Áramfelvétel: 140mA
Egyéb tulajdonság: Cseppálló
Szerelőkonzolok: MBK-70UL
Méret: 130 x 30 x 25mm
Ellendarab mérete: 75x32x10mm
Síktapadó mágnes szekrényajtókra, visszajelzéssel, YM-70-S
11 110 Ft + Áfa
azon : 1507
- Cseppálló
Rátét szerelésű síktapadó mágnes szekrényajtókra, ablakokra, állapot visszajelzéssel
Tartóerő: 70 kg
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 250mA/12V , 125mA/24V
Visszajelzés: Reed relés NC
Mágnes mérete: 90x33x20mm (konzol nélkül), 90x40x24,5mm (konzollal)
Ellendarab mérete: 75x33x9,5mm
Egyéb tulajdonságok: L-konzolt tartalmaz.
Nem tartalmaz elektronikát, a feszültségigényt a vezetékekkel tudjuk állítani, így akár kültérre is telepíthető.
ÉMI minősítéssel
Nettó tömeg: 0,5 kg
Ez a mágnes nem alkalmas ajtók zárására, kis tartóereje miatt. Ajtók esetében javasolt legalább 150-180kg tartóerejű mágnes kiválasztása.
Bekötés :
12V esetén : +12VDC: piros fekete összefogva, GND: fehér zöld összefogva
24V esetén : +24VDC: piros , GND: fehér, fekete és a zöld rövidre zárva
narancs : NC visszajelzés
narancs2: COM visszajelzés
Z szerelőkonzol, YM-60-hoz
2 830 Ft + Áfa
azon : 591
- Z szerelőkonzol az YM-60 és YM-70S típusú síkmágnes ellendarabjának felfogására, befele nyíló ajtó esetén
Méret: 75x38x38mm
Kifelé nyíló üvegajtóra U konzol, MBK-70U
3 290 Ft + Áfa
azon : 2115
- Az MBK-70U egy egy részből álló U-konzol, mely lehetővé teszi az YM-60 és YM-70-S típusú síkmágnesek ellendarabjának kifelé nyíló üvegajtóra történő szerelését.
U-konzol mérete: 75x 41x 28mm
Konzol anyaga: eloxált alumínium
szárak közötti távolság : 16mm
Kompatibilis: YM-60, YM-70-S
Síktapadó szekrényajtókra, ablakokra, +Z konzol, KIT-ZOA-60/12V
12 310 Ft + Áfa
azon : 1955
-
Tápfeszültség: 12V DC
Áramfelvétel: 140mA
Tapadási erő: 60kg
méret: 80x38x25mm
Ajánlott tápegység 12Vdc/1A
Mindig a tápegység végéről szakítsa meg az áramkört, és ne a tápegység
táplálását vegye el, amikor kinyitja az ajtót. (pl. kódzár relé kimenete)
Rátét szerelésű síktapadó mágnes SM-150A
11 480 Ft + Áfa
azon : 583
- Rátét szerelésű síktapadó mágnes szekrényajtókra, ablakokra
Tápfeszültség: 12V DC
Áramfelvétel: 460mA
Tartóerő: 150 kg
Mágnes mérete: 170x35x21mm (konzol nélkül), 170x40x21mm (konzollal)
Ellendarab mérete: 130x33x11mm
"I" konzolt tartalmaz a szett (5mm vastag) , cseppálló
ZL szerelőkonzol az SM-150A sikmágneshez
5 660 Ft + Áfa
azon : 584
- ZL szerelőkonzol az SM-150A típusú síktapadó mágneshez befele nyíló ajtó esetén
(Z az ellendarab felfogására, L pedig a síkmágnes felfogására) Méretek: 170x40x27mm, 130x38x38mm
Rátét szerelésű síktapadó mágnes SM-150LEDA
11 460 Ft + Áfa
azon : 585
- Rátét szerelésű síktapadó mágnes beltéri ajtókra, ablakokra
Tápfeszültség: 12V DC
Áramfelvétel 460mA
Tartóerő: 150 kg
Visszajelzés: PIROS/ZÖLD LED,
NO/NC/COM vezetékes
Mágnes mérete: 207x35x21mm (konzol nélkül), 207x40x21mm (konzollal)
Ellendarab mérete: 130x33x11mm
Állapotvisszajelzés, HAL elemes visszajelzés (felfeszített ajtó esetén is jelez)
I-konzolt tartalmaz a szett (5mm vastag)
ZL szerelőkonzol az SM-150LEDA sikmágneshez
5 430 Ft + Áfa
azon : 586
- ZL szerelőkonzol az SM-150LEDA típusú síktapadó mágneshez befele nyíló ajtó esetén
(Z az ellendarab felfogására, L pedig a síkmágnes felfogására)
Méretek: 207x40x27mm, 130x38x38
Süllyesztett szerelésű síktapadó mágnes SM-150MA
11 590 Ft + Áfa
azon : 587
- Süllyesztett szerelésű síktapadó mágnes beltéri ajtókra, ablakokra
Tápfeszültség: 12V DC
Áramfelvétel: 460mA
Tartóerő: 150 kg
Mágnes mérete: 180x31x24mm
Süllyesztési méret: 148x31mm (20mm mélyen)
Furatok hosszirányú távolsága: 168mm
Furatok keresztirányú távolsága: 17mm
Ellendarab mérete: 130x33x11mm
Egyéb tulajdonságok: Elektronikát nem tartalmaz, cseppálló kivitel
Síktapadó mágnes kifelé nyíló ajtókra, YM-180H(LED)
24 520 Ft + Áfa
azon : 1245
- Az YM-180H(LED) egy felületre szerelhető síktapadó mágnes, ideális kifelé nyíló bejárati ajtókra, kapukra. 180kg tartóerejű,LED-es és NO/COM visszajelzéssel rendelkezik.
Bemeneti feszültsége állítható 12 és 24V DC között.
Vízálló kivitelű, így kültérre is alkalmas.
Tartóerő: 180kg
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 525 mA (12V DC esetén), 263 mA (24V DC esetén)
Visszajelzés: LED (kétszínű) NO/COM vezetékes
Mágnes mérete: 210x36x27 mm
Ellendarab mérete: 130x32x11 mm
tömeg: 1,5 kg
Amennyiben 12V-os tápegység áll rendelkezésére, a mágnesben lévő tekercseket párhuzamosan kell kötni, ebben az esetben a piros és a narancs, valamint a kék és a fekete vezetékeket rövidre kell zárni, majd rá kell adni a tápot.
24V esetén sorba kell kötni a tekercseket, így a pirosra kell kötni a tápot, a feketére a GND-t, a narancs és kék vezetékeket pedig rövidre kell zárni.
A zöld és fehér vezetékek visszajelzésre szolgálnak, amennyiben a síkmágnes bezár, ezen a két vezetéken száraz kontakt lép fel.
Síkmágnes üvegajtó konzol, MBK-180U
4 610 Ft + Áfa
azon : 1481
- Üvegajtó konzol az YM-180 és YM-180-S valamint az YM-180D-S típusú síkmágnesekhez
A konzol fúrás, vagy ragasztás nélkül telepíthető keret nélküli üvegajtóra
A konzol ideális kifelé nyíló keret nélküli üvegajtóra történő mágnes ellendarab szerelésre (a síktapadó pedig az ajtókeret felső részéhez van csavarozva)
Mérete: 131 x 39 x 30,5mm
Anyaga: Alumínium ötvözet
10-12mm széles edzett üveg ajtókhoz lehet jó
szerelés : a konzol és az üveglap közé egy fém lap kerül, amit 4db szorító csavarral kell rögzíteni; az ellendarabot tartó átmenő csavart pedig felülről egy kis csavar rögzíti kilazulás ellen
180kg tartó erejű síktapadó NO/NC visszajelzéssel, leddel, YM-180N(LED)
14 900 Ft + Áfa
azon : 1480
- kis méretű, felületre szerelhető, 180kg tartó erejű síktapadó mágnes NO/NC visszajelzéssel, valamint kétszínű LED visszajelzéssel rendelkezik
A LED zárt ajtó esetén pirosan, nyitott ajtó esetén zölden világít
ideális ablakok, beltéri ajtók zárására
Tartóerő: 1765 N
Tápfeszültség: 12 vagy 24V DC (jumperrel állítható)
Áramfelvétel: 400/200mA
Egyéb tulajdonságok: LED (piros-zöld), NO/NC visszajelzés
Szerelőkonzolok: MBK-180I, MBK-180U, MBK-180M
Méret: 183 x 36 x 22mm
Ellendarab mérete: 130 x 33 x 11mm
bekötés :
a piros és a fekete szolgálnak a tápfeszültség bekötéséhez
sárga vezeték az NC, a fehér a COM a zöld pedig az NO
A tápfeszültség igényt jumperrel kell állítani, ezt akkor találja, ha leszereli a LED oldali fedlapot
Nettó tömeg: 1,2 kg
ZL szerelőkonzol YM-180N(LED) mágneshez, MBK-180NZL
7 500 Ft + Áfa
azon : 1781
- Az MBK-180NZL egy három részből álló konzolszett az YM-180N(LED) típusú síkmágnesek befelé nyíló ajtóra történő szereléséhez.
A Z-konzol az ellendarab, az L-konzol pedig a mágnes szerelését teszi lehetővé.
L-konzol mérete : 185 x 25.4 x 41.8 mm
Z-konzol mérete : 130 x 38 x 38 mm x 2db
és csavarok
Süllyesztett szerelésű síktapadó mágnes, YM-180M
17 460 Ft + Áfa
azon : 590
- Süllyesztett szerelésű síktapadó mágnes beltéri ajtókra, ablakokra
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 320mA/12V , 160mA/24V
Tartóerő: 180 kg
Mágnes mérete: 190x33x23mm
Süllyesztési méret: 148x33mm (19mm mélyen)
Furatok hosszirányú távolsága: 168mm
Furatok keresztirányú távolsága: 18mm
Ellendarab mérete: 130x33x10mm
Jumperrel állítható tápigény, (vezetéken található áramkör)
ÉMI minősítés
Kültéri síktapadó mágnes visszajelzéssel, YM-180W-S
23 770 Ft + Áfa
azon : 1194
- Felületre szerelhető kültéri vízálló síktapadó mágnes visszajelzéssel
Ez a típusú zár vandálbiztos, kopó alkatrészeket nem tartalmaz, így biztonságosan üzemeltethető hosszú távon is.
Tartóerő: 180kg
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 520/260 mA
Visszajelzés: NO/COM
IP68 vízállóság
Hőmérséklet tűrés: -10C - 55C
Páratartalom tűrés: <90%
Mágnes hosszúsága: 175 mm
Mágnes szélessége: 34 mm
Mágnes magassága: 26 mm
Ellendarab hosszúsága: 130 mm
Ellendarab szélessége: 32 mm
Ellendarab vastagsága: 11 mm
Konzol vastagsága: 4 mm
tömeg: 1,4 kg
A csomag I konzolt tartalmaz
Mágnes házának anyaga: INOX
Ellendarab anyaga: Acél
Az eszközből 6 eres vezeték fut ki, ebből a piros, narancs, kék és fekete vezetékek a tápellátás biztosítására szolgálnak,
a zöld és fehér vezetékek pedig az NO visszajelzést adják.
ZL szerelőkonzol YM-180W-S mágneshez, MBK-180ZL-W
7 810 Ft + Áfa
azon : 1782
- Az MBK-180NZL egy három részből álló konzolszett az YM-180W-S típusú síkmágnesek befelé nyíló ajtóra történő szereléséhez.
A Z-konzol az ellendarab, az L-konzol pedig a mágnes szerelését teszi lehetővé.
L-konzol mérete : 175 x 39 x 28.5 mm
Z-konzol mérete : 130 x 38 x 38 mm (2db )
és csavarok
ZL konzol befele nyíló ajtókhoz(SM-230SZ-W típushoz)
5 950 Ft + Áfa
azon : 1095
- ZL Szerelőkonzol az SM-230SZ-W típusú síktapadó mágneshez befele nyíló ajtók esetén.
( Z az ellendarab felfogására, L pedig a síkmágnes felfogására)
Rátét síkmágnes +ZL konzol, 12/24V DC, KIT-ZOA-230
17 640 Ft + Áfa
azon : 1956
-
230kg tartóerő,
12/24Vdc tápfeszültség (jumperrel állítható),
Áramfelvétel: 12V esetén 330mA, 24V esetén 170mA
visszajelző LED
mágnes mérete: 250x47x25mm, L-konzol mérete: 250x47mm, Z-konzol mérete: 180x53mm
Ajánlott tápegység 12Vdc/1A
24V-os táplálás:
Ajánlott tápegység 24Vdc/0,5A
A mágnes előlapja alatt található egy kis nyomtatott áramkör, ezen található
két áthidaló (jumper).
Vegye le mindkét áthidalót, majd a négy tüskéből kettőt
zárjon rövidre, úgy, hogy csak a két középső legyen összekötve.
Kösse be a betáplálást Szerelje vissza az előlapot.
Mindig a tápegység végéről szakítsa meg az áramkört, és ne a tápegység
táplálását vegye el, amikor kinyitja az ajtót. (pl. kódzár relé kimenete)
Ellendarab tartóperem YH-SA
6 940 Ft + Áfa
azon : 604
- Ellendarab tartó konzol 180kg és 280kg tartóerejű síkmágnesekhez ~25cm hosszú.
Ideális védelmet nyújt a felfeszítés ellen, valamint belső ellendarab rögzítésnek köszönhetően szabotázsvédett, mivel nincs külső csavarrögzítés rajta.
Felcsavarozható, vagy felhegeszthető kivitel, szinterezett,
Méretek: 245x112x32mm
SM-280MA Süllyesztett szerelésű síktapadó mágnes
14 540 Ft + Áfa
azon : 995
- Süllyesztett szerelésű síktapadó mágnes bejárati ajtókra, kapukra
Tápfeszültség: 12V DC
Áramfelvétel: 380mA/12V
Tartóerő: 280 kg
Mágnes mérete: 224x38x27,5mm
Ellendarab mérete: 180x38x11mm
Furattávolság: 206mm hossz irányban, 19mm
Süllyesztési méret: 188x38mm (23,5mm mélyen)
Egyéb tulajdonságok: Nem tartalmaz elektronikát
Cseppálló kivitel
36 hónap garancia
SH-SA25 Ellendarab tartó konzol síkmágnesekhez
7 900 Ft + Áfa
azon : 996
- Ellendarab tartó konzol 180kg és 280kg tartóerejű síkmágnesekhez ~25cm hosszú.
Ideális védelmet nyújt a felfeszítés ellen, valamint belső ellendarab rögzítésnek köszönhetően szabotázsvédett, mivel nincs külső csavarrögzítés rajta
Felcsavarozható, vagy felhegeszthető kivitel, színterezett,
Méretek: 245x112x32mm
280kg, síkmágnes +ZL konzol, 12/24V DC, KIT-ZOA-280
22 170 Ft + Áfa
azon : 1957
-
280kg tartóerő,
12/24Vdc tápfeszültség (jumperrel állítható),
Áramfelvétel: 12V esetén 300mA, 24V esetén 150mA
visszajelző LED
mágnes mérete: 250x53x27mm, L-konzol mérete: 250x47mm, Z-konzol mérete: 180x53mm
Ajánlott tápegység 12Vdc/1A
24V-os táplálás:
Ajánlott tápegység 24Vdc/0,5A
A mágnes előlapja alatt található egy kis nyomtatott áramkör, ezen található
két áthidaló (jumper).
Vegye le mindkét áthidalót, majd a négy tüskéből kettőt
zárjon rövidre, úgy, hogy csak a két középső legyen összekötve.
Kösse be a betáplálást Szerelje vissza az előlapot.
Mindig a tápegység végéről szakítsa meg az áramkört, és ne a tápegység
táplálását vegye el, amikor kinyitja az ajtót. (pl. kódzár relé kimenete)
280kg-os síktapadó mágnes visszajelzéssel SM-280LEDA
12 810 Ft + Áfa
azon : 976
- Rátét szerelésű síktapadó mágnes bejárati ajtókra, kapukra
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 460mA/12V , 230mA/24V
Tartóerő: 280 kg
Mágnes mérete: 250x42x27mm (konzol nélkül), 250c47x27 mm (konzollal)
Ellendarab mérete: 180x38x13,5mm
Visszajelzés: HALL elemes állapot visszajelzés NO/NC/COM és LED-es visszajelzés
Jumperrel állítható tápigény, megerősített felfüggesztés a konzolokra
ZL konzol SB-280ZLA (SM-280LEDA-hoz)
6 580 Ft + Áfa
azon : 977
- ZL szerelőkonzol az SM-280LEDA típusú síktapadó mágneshez
befele nyíló ajtó esetén
(Z az ellendarab felfogására, L pedig a síkmágnes felfogására)
Méretek: 250x48x30mm, 2 db 180x50x50mm
N konzol SB-280NA (SM-280LEDA-hoz)
14 710 Ft + Áfa
azon : 978
- N szerelőkonzol az SM-280LEDA típusú síktapadó mágneshez befele nyíló ajtó esetén.
A konzol esztétikusan eltakarja a teljes mágnest az ajtón csukott állapotban.
Méretek: 254x72x50mm, 254x51x32mm, 250x47x29mm
Kültéri síktapadó mágnes visszajelzéssel, YM-280W-S
31 720 Ft + Áfa
azon : 1214
- Kültéri, vízálló Síktapadó mágnes visszajelzéssel
Tartóerő: 280kg
Tápfeszültség: 12V vagy 24V DC, szereléskor választható
Áramfelvétel: 520/260mA
Visszajelzés: NO/COM
IP68 vízállóság
LED visszajelzés
Mágnes mérete: 235x43x26 mm
Ellendarab mérete: 180x38x11 mm
Tömeg: 2 kg
Kiegészítők: ABK-280I, MBK-280U, ABK-280UL
Bekötés 12V DC, tekercsek párhuzamosan:
piros-narancs összezárva 12V DC+
kék-fekete összezárva 12V GND
Bekötés 24V DC , tekercsek sorosan:
piros 24V DC +
fekete 24V GND
piros narancs összezárva
A zöld és fehér vezetékek visszajelzésre szolgálnak, amennyiben a síkmágnes bezár, ezen a két vezetéken száraz kontakt
lép fel.
ZL szerelőkonzol YM-280W-S mágneshez, MBK-280ZL-W
8 950 Ft + Áfa
azon : 1783
- Az MBK-280ZL-W egy három részből álló konzolszett az YM-280W-S típusú síkmágnesek befelé nyíló ajtóra történő szereléséhez.
A Z-konzol az ellendarab, az L-konzol pedig a mágnes szerelését teszi lehetővé.
L-konzol mérete : 235 x 47 x 28.5 mm
Z-konzol mérete : 180 x 50 x 50 mm (2db konzol)
és csavarok
Felületre szerelhető, vízálló, LED, 280kg, YM-280H(LED)
28 090 Ft + Áfa
azon : 1784
- 12VDC vagy 24VDC - bekötéstől függően , visszajelzés, vízálló , piros vagy zöld led világítás, 280kg
Az YM-280H(LED) egy 280 kg tartóerejű, felületre szerelhető mágnes.
A mágnes vízálló, LED-es és száraz kontakt ajtóállapot visszajelzéssel rendelkezik (NO vagy NC/COM - zöld és fehér vezeték, amennyiben a síkmágnes bezár, ezen a két vezetéken száraz kontakt lép fel)
Füles kialakításának köszönhetően könnyedén rögzíthető az ajtókeretre.
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 560 mA (12 V DC )
Tartóerő: 280 kg/2746 N
Nettó tömeg: 2,4 kg
Max. áramfelvételi tartomány : 500-1000 mA
Anyag : INOX
Védelmi mutató : IP68
Méret : 235 × 43 × 26,5 mm
Ellendarab mérete : 180 × 38 × 11 mm
ellendarab szerelhető : átmenő csavarral, MBK-280U-N, MBK-280I-N konzolokkal
Síkmágnes fogantyús ellendarabbal, YM-280T(LED)H-B
35 600 Ft + Áfa
azon : 1246
- Fogantyús mágnes befele nyíló ajtókhoz időzítővel, és LED visszajelzéssel a fogantyún.
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 440mA/12V , 220mA/24V
Az eszköz bekötésére sorkapocs szolgál, a V+ és V- lábakra a tápot, a PS-re a külső nyitógombot (GND-vel kell rövidre zárni), kell kötni, az NO/NC/COM pedig visszajelzésre szolgál.
A tápigényt a jumperekkel, míg az időzítést a DIP kapcsolókkal kell beállítani.
Visszajelzés: LED-es illetve vezetékes NO/NC/COM HAL elemes
Időzítés: DIP kapcsolókkal 0-1,5-5-9 másodperc
Tartóerő: 280 kg/2746 N
Mágnes mérete: 274x30x46 mm
Fogantyú mérete: 300x58,5x103,5 mm
Nettó tömeg: 3,15 kg
konzolok: ABK-280TLEDH-F,ABK-280TLEDH-M kiemelő konzolok
Javasolt használat: Ajtók, kisebb kapuk
ABK-280TLEDH-F szerelőkonzol YM-280T(LED)H-hoz
1 470 Ft + Áfa
azon : 1247
- Szerelőkonzol az YM-280T(LED)H típusú mágneshez.
A fogantyú alá szerelhető konzol lehetővé teszi falcos ajtók esetén, hogy a fogantyút ne a nyíló falcára kelljen rögzíteni, hanem beljebb tudja rögzíteni a fogantyút, így olyan helyen rögzül,
ahol van anyag az ajtóban .
ABK-280TLEDH-M, Kiemelő konzol YM-280T(LED)H-hoz
1 470 Ft + Áfa
azon : 1248
- Kiemelő konzol az YM-280T(LED)H mágnes ABK-280TLEDH-F konzollal történő szerelése esetére, amennyiben ki kell emelni a mágnest a tok síkjából.
Zárállapot visszajelzés, LED, 280kg, 12/24V DC, YM-280N(LED)
21 430 Ft + Áfa
azon : 2090
- Az YM-280N(LED) egy kis méretű, 280 kg tartóerejű, felületre szerelhető síkmágnes, ideális ablakok, beltéri ajtók zárására.
NO/NC visszajelzéssel, valamint kétszínű LED visszajelzéssel rendelkezik. A LED zárt ajtó esetén pirosan, nyitott ajtó esetén zölden világít.
nem szigetelt elektronikát tartalmaz, így telepítése csak beltérre ajánlott
Tartóerő: 280kg
Telepítés helye: beltér
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 550 mA (12 V DC) ; 275 mA (24 V DC)
Teljesítmény: 6,6W
Működési mód: szünetáramú - fail-safe - feszültségre zár
Zárállapot visszajelzés típusa: NO/NC/COM
LED visszajelzés
Mágnes mérete: 250 × 49 × 27.4mm
Ellendarab mérete: 180 × 39 × 13mm
Kompatibilis konzolok: MBK-280I-N, MBK-280U-N, MBK-280NL, MBK-280NLC, MBK-280NZL
Működési hőmérséklet: -20°C - +50°C
Egyéb tulajdonság: HALL szenzoros zárállapot visszajelzés
Tanusítvány: CE, DOC
jumperrel lehet átállítani : 12V vagy 24V DC
Ellendarab üvegajtóra, U-konzol, MBK-280U-N
5 240 Ft + Áfa
azon : 2091
- Az MBK-280U-N egy egy részből álló U-konzol, mely lehetővé teszi a 280 kg tartóerejű síkmágnesek ellendarabjának üvegajtóra történő szerelését.
Az üvegajtó csak egy irányba nyílhat, nem lehet lengőajtó
Konzol anyaga: eloxált alumínium
U-konzol mérete: 183 x45 x35mm
Az U-konzol belső nyílás mérete, amivel az üvegajtóra lesz ültetve : 16mm
az üvegajtó és a konzol belső fele közé egy fém lapot kell helyezni és ezt kell rögzítő csavarokkal megszorítani
Dupla szenzoros, 280kg, LED, 12/24V, YM-280N(LED)-DS
23 470 Ft + Áfa
azon : 2085
- Felületre szerelhető, 280 kg tartóerejű mágnes
LED, reed és HALL
Tápfeszültség: 12/24V DC, jumperrel állítható be
Áramfelvétel: 540 mA (12 V DC) | 270 mA (24 V DC)
Teljesítmény: 6,48 W
Tartóerő: 280kg/ 2746N
Zárállapot visszajelzés típusa: NO/NC/COM
Ajtóállapot visszajelzés típusa: NO/NC/COM
LED visszajelzés: Igen
Optimális működési hőmérséklet: -20°C +50°C
Mágnes mérete: 250 ×49 ×26.5mm
Ellendarab mérete: 180 ×39 ×11mm
Kompatibilis konzolok: MBK-280NL, MBK-280NLC, MBK-280NZL
SÁRGA COM
PIROS NC
FEKETE NO
FIGYELEM! A mágnes csak a saját ellendarab tartó konzoljával használható, amennyiben eltávolítja az ellendarabról a műanyag konzolt, a reed relés visszajelzés nem működik.
Tanúsítvány: CE, DOC
ZL szerelőkonzol YM-280N(LED) mágnesekhez, MBK-280NZL
8 760 Ft + Áfa
azon : 2086
- Az MBK-280NZL egy három részből álló konzolszett az YM-280N(LED) típusú síkmágnesek befelé nyíló ajtóra történő szereléséhez.
A Z konzol az ellendarab, az L konzol pedig a mágnes szerelését teszi lehetővé.
Konzol anyaga: eloxált alumínium
Z konzol mérete: 180 x50 x50mm
L konzol mérete: 250 x48,8 x30,4mm
Dupla 280kg-os síkmágnes +ZL konzolok, KIT-ZOA-280D
37 500 Ft + Áfa
azon : 1958
-
560kg tartóerő,
12/24Vdc tápfeszültség (jumperrel állítható),
Áramfelvétel: 12V esetén 700mA, 24V esetén 350mA
visszajelző LED
L-konzol mérete: 250x47mm, Z-konzol mérete: 180x53mm
Ajánlott tápegység 12Vdc/2A
24V-os táplálás:
Ajánlott tápegység 24Vdc/1A
A mágnes előlapja alatt található egy kis nyomtatott áramkör, ezen található
két áthidaló (jumper).
Vegye le mindkét áthidalót, majd a négy tüskéből kettőt
zárjon rövidre, úgy, hogy csak a két középső legyen összekötve.
Kösse be a betáplálást Szerelje vissza az előlapot.
Mindig a tápegység végéről szakítsa meg az áramkört, és ne a tápegység
táplálását vegye el, amikor kinyitja az ajtót. (pl. kódzár relé kimenete)
350kg, síkmágnes +ZL konzol, 12/24V DC, KIT-ZOA-350
28 920 Ft + Áfa
azon : 1959
-
350kg tartóerő,
12/24Vdc tápfeszültség (jumperrel állítható),
Áramfelvétel: 12V esetén 400mA, 24V esetén 200mA
visszajelző LED
mágnes mérete: 250x64x32mm, L-konzol mérete: 250x62mm, Z-konzol mérete: 180x50mm
Ajánlott tápegység 12Vdc/1A
24V-os táplálás:
Ajánlott tápegység 24Vdc/0.5A
A mágnes előlapja alatt található egy kis nyomtatott áramkör, ezen található
két áthidaló (jumper).
Vegye le mindkét áthidalót, majd a négy tüskéből kettőt
zárjon rövidre, úgy, hogy csak a két középső legyen összekötve.
Kösse be a betáplálást Szerelje vissza az előlapot.
Mindig a tápegység végéről szakítsa meg az áramkört, és ne a tápegység
táplálását vegye el, amikor kinyitja az ajtót. (pl. kódzár relé kimenete)
Vízálló síktapadó mágnes YM-350W
36 450 Ft + Áfa
azon : 596
- Felületre szerelhető vízálló síktapadó mágnes bejárati ajtókra, kapukra, kültéri kapukra
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 500mA/12V , 250mA/24V
Tartóerő: 350 kg
Mágnes mérete: 230x47x30mm (konzol nélkül)
Ellendarab mérete: 190x46x12mm
Vezetékkel állítható tápigény, VÍZÁLLÓ kivitel,
ÉMI minősítéssel
ZL konzol ABK-350ZL-W (YM-350W-hez)
10 840 Ft + Áfa
azon : 979
- ZL szerelőkonzol az YM-350W típusú síkmágnes szereléséhez,
befele nyíló ajtó esetén
(Z az ellendarab felfogására, L pedig a síkmágnes felfogására)
Síkmágnes 350kg, LED, 12/24VDC, SM-350LEDA
19 480 Ft + Áfa
azon : 1771
- Az SM-350LEDA egy 350 kg tartóerejű, felületre szerelhető mágnes.
A mágnes elektronikája nem vízhatlan, ezért telepítése csak beltérre ajánlott.
LED-es és száraz kontakt ajtóállapot (NO/NC/COM) visszajelzéssel rendelkezik.
Jumperrel lehet állítani a feszültséget 12 vagy 24V DC
Max. áramfelvétel : 500 mA (12 V DC) / 250 mA (24 V DC)
Max. áramfelvételi tartomány : 300~500mA
Hőmérséklet tűrés : -10°C - +55°C
Páratartalom tűrés : 0 - 90%
Méret : 250 x 47 x 27mm
szerelő konzolja : SB-350ZLA, befelé nyíló ajtónál (külön kell megrendelni)
ZL szerelőkonzol SM-350LEDA-hoz, SB-350ZLA
8 250 Ft + Áfa
azon : 1772
- Az SB-350ZLA egy három részből álló konzolszett az SM-280LEDA típusú mágnes szereléséhez.
A Z-konzol lehetővé teszi az ellendarab szerelését a keretre, az L-konzol pedig a mágnes szerelését az ajtóra.
Anyag: erős alumínium ötvözet
A csomag a csavarokat is tartalmazza
L-konzol mérete : 250 x 47 x 30.5mm
Z-konzol mérete : 180 x 50 x 50mm (2db)
Süllyesztett szerelésű, 350 kg tartóerejű, cseppálló, SM-350MA
16 920 Ft + Áfa
azon : 1806
- Süllyesztett szerelésű, 350 kg tartóerejű síkmágnes, külttérre is szerelhető
A mágnest a lehető legközelebb szerelje a fogantyúhoz, így lehet a legnagyobb tartóerőt elérni.
Tápfeszültség: 12 V DC
Áramfelvétel: 500 mA (12 V DC)
Tartóerő: 3500 kg / 3546 N
Súly: 1,5 kg
Méret : 258 x 49,5 x 27,2 mm
Ellendarab mérete : 158 x 42 x 11 mm
Süllyesztési méret : 202 x 49,5 x 24,2 mm
Javasolt használat : műanyag ajtók, alumínium ajtók, fa ajtók
Shear Lock típusú síkmágnes YES-1200
48 630 Ft + Áfa
azon : 598
- Shear-Lock zár bejárati ajtókra kapukra.
A Shear-lock zár lényege, hogy nyíró irányban képes nagy tartóerőt adni. Kizárólag pontosan záródó ajtókhoz javasoljuk
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 900mA (záráskor) 240mA (tartáskor) 20mA nyitott állapotban
Tartóerő: 1200 kg (nyíró irányban)
Mágnes mérete: 185x30x25mm
Ellendarab mérete: 185x30x24mm
Visszazárási időzítés: 0,5-25sec (potméterrel állítható)
Visszajelzés: Ajtóállapot (reed relés) és zár állapot (HAL elemes) valamint LED-es visszajelzés
Egyéb tulajdonságok: Keskeny kivitel. Süllyeszthető típus
Szerelőkonzol ABK-1200 (YES-1200)
11 070 Ft + Áfa
azon : 599
- Szerelőkonzol YES-1200 SHEAR LOCK rátét szerelésére
Anyaga: alumínium és műanyag
Méretei: 230x44x46mm x2
A csomag a mágneshez és az ellendarabhoz tartozó konzolt is tartalmazza
Esztétikus szerelési lehetőség
síktapadó mágnes YM-500(LED)
28 260 Ft + Áfa
azon : 601
- Felületre szerelhető síktapadó mágnes bejárati ajtókra, kapukra
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 500mA/12V , 250mA/24V
Tartóerő: 500 kg
Mágnes mérete: 265x65x40mm (konzol nélkül)
Ellendarab mérete: 186x61x15mm
Visszajelzés: HALL elemes állapot visszajelzés NO/NC/COM és LED-es visszajelzés
Jumperrel állítható tápigény
ÉMI minősítéssel
ZL konzol ABK-500ZL
13 530 Ft + Áfa
azon : 602
- ZL szerelőkonzol az YM-500 LED típusú síkmágnes szereléséhez, befele nyíló ajtó esetén
500kg-os rátét szerelésű ellendarab felfogására, MBK-500I
4 650 Ft + Áfa
azon : 1505
- 500 kg. tartóerejű rátét szerelésű síktapadó mágnes ellendarab tartó I-konzol az ellendarab ajtólapra való felfogására
Süllyesztett szerelésű, 500kg, visszajelzéssel, YM-500M-S
40 470 Ft + Áfa
azon : 1504
- YM-500M-S
Erősített oldalfal
Feszültségingadozás védelem
Visszarúgás védelem (MOV)
Felmágneseződés elleni védelem
Eloxált alumínium ház
Tápfeszültség: 12V DC
Áramfelvétel: 460mA
Tartóerő: 4900 N (1000 kgf)
Szerelés: Süllyesztett
Visszajelzési kontakt: NO, max. 3A
Anyaga: Eloxált alumínium és horganyzott acél
Működési hőmérséklet: -10°C ~ +55°C
Páratartalom tűrés: 0~95% (nem lecsapódó)
Méretek: 254 x 38.8 x 65.8 mm
Ellendarab mérete: 185 x 13 x 60 mm
Súlya: 4.5kg
Tanúsítványok CE és MA
750kg-os síktapadó mágnes visszajelzéssel YM-750LED
51 740 Ft + Áfa
azon : 980
- Felületre szerelhető síktapadó mágnes nagy méretű bejárati ajtókra, kapukra
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 500mA/12V , 250mA/24V
Tartóerő: 750 kg
Mágnes mérete: 280x72x45mm (konzol nélkül)
Ellendarab mérete: 190x70x14mm
Visszajelzés: HALL elemes állapot visszajelzés NO/NC/COM és LED-es visszajelzés
Jumperrel állítható tápigény
36 hónap garancia
ZL szerelőkonzol az YM-750LED típusú síkmágneshez
17 360 Ft + Áfa
azon : 981
- ABK-750ZL
ZL szerelőkonzol az YM-750 LED típusú síkmágnes szereléséhez,
befele nyíló ajtó esetén
(Z konzol az ellendarab felfogására, L konzol pedig a síkmágnes felfogására)
Fogantyús mágnes, időzítő, nyomógomb, 280 kg, 30cm
33 910 Ft + Áfa
azon : 983
- YM-280T(LED)H
Fogantyús mágnes befele nyíló ajtókhoz időzítővel, és nyomógombbal a fogantyún
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 440mA/12V , 220mA/24V
Tartóerő: 280 kg
Mágnes mérete: 275x47x30mm
Fogantyú mérete: 300x110x62mm
Visszajelzés: LED-es illetve vezetékes NO/NC/COM HAL elemes.Időzítés: DIP kapcsolókkal 0-1,5-5-9 másodperc
Egyéb tulajdonságok: külső nyomógomb, és külön nyomógomb bemenet
Fogantyús mágnes időzítővel, nyomógombbal 280 kg-os
41 700 Ft + Áfa
azon : 982
- YM-280T(LED)H-60
Fogantyús mágnes befele nyíló ajtókhoz időzítővel, és nyomógombbal hosszabb, 60cm-es fogantyúval
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 440mA/12V , 220mA/24V
Tartóerő: 280 kg
Mágnes mérete: 275x47x30mm
Fogantyú mérete: 600x110x62mm
Visszajelzés: LED-es illetve vezetékes NO/NC/COM HAL elemes
Időzítés: DIP kapcsolókkal 0-1,5-5-9 másodperc
külső nyomógomb, és külön nyomógomb bemenet
36 hónap garancia
Fogantyús mágnes, időzítő, nyomógomb, 2x280kg, 1m
77 270 Ft + Áfa
azon : 984
- YM-280T(LED)H-100
Fogantyús mágnes befele nyíló ajtókhoz időzítővel, és nyomógombbal hosszabb, 1m-es fogantyúval és dupla mágnessel
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 2x440mA/12V , 2x220mA/24V
Tartóerő: 2x280 kg
Mágnes mérete: 275x47x30mm
Fogantyú mérete: 1000x110x62mm
Visszajelzés: LED-es illetve vezetékes NO/NC/COM HAL elemes
Időzítés: DIP kapcsolókkal 0-1,5-5-9 másodperc
Egyéb tulajdonságok: külső nyomógomb, és külön nyomógomb bemenet
36 hónap garancia
Szerelőkonzol YM-280T(LED)H mágneshez
1 490 Ft + Áfa
azon : 985
- ABK-280TLEDH-F
Szerelőkonzol az YM-280T(LED)H típusú mágneshez. A fogantyú alá szerelhető konzol lehetővé teszi falcos ajtók esetén,
hogy a fogantyút ne a nyíló falcára kelljen rögzíteni, hanem beljebb tudja rögzíteni a fogantyút, így olyan helyen rögzül,
ahol van az ajtónak "húsa".
Bizonyos esetekben szükség lehet a mágnest is kiemelni a fogantyú konzoljának használata esetén. (ABK-280TLEDH-M)
Kiemelő konzol YM-280T(LED)H mágneshez
1 490 Ft + Áfa
azon : 986
- ABK-280TLEDH-M
Kiemelő konzol az YM-280T(LED)H mágnes ABK-280TLEDH-F konzollal történő szerelése esetére,- amennyiben ki kell emelni a mágnest a tok síkjából.
Síkmágnes dupla ajtóhoz YM-280TD(LED)
42 840 Ft + Áfa
azon : 600
- Felületre szerelhető síktapadó mágnes kétszárnyú ajtókra dupla mágnessel.
A két mágnes külön-külön vezérelhető
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 2x480mA/12V , 2x240mA/24V
Tartóerő: 2x280 kg
Visszajelzés:LED-es és NO-NC-COM HAL szeonzoros visszajelzés
Mágnes mérete: 510x45x29mm (konzol nélkül), 510x50x29mm (konzollal)
Ellendarab mérete: 180x38x12mm
kétszárnyú ajtóra szerelhető
Jumperrel állítható tápigény,
I konzolt tartalmaz a szett (5mm vastag)
ÉMI minősítés
Mozgásérzékelős, 280kg-os síktapadó kifelé nyíló ajtóhoz
47 470 Ft + Áfa
azon : 1356
- Felületre szerelhető síktapadó mágnes kifelé nyíló bejárati ajtókra.
A mágnes beépített mozgásérzékelővel van ellátva, így ha valaki közeledik az ajtóhoz, a mágnes kinyit.
Tápfeszültség: 12 vagy 24V DC, jumperrel állítható be
Áramfelvétel: 520/260 mA
Tartóerő: 280 kg/2746 N
Visszajelzés: LED-es és reed relés (NO/NC)
A csomag "I" konzolt tartalmaz a mágnes szereléséhez.
ATOM-22 kifele nyíló műanyag és alumínium ajtókhoz
67 450 Ft + Áfa
azon : 987
- Ideális megoldás kifelé nyíló műanyag illetve alumínium ajtók elektromos zárására.
Belső (védett) oldalra szerelhető 230 cm hosszú síkmágnes zár, mely 2 ponton 150kg tartóerővel.
Szabotázsvédett, esztétikus síkmágnes a tok belső oldalára szerelendő. Az ellendarabokat az ajtó lapjára szerelhetik. Műanyag ajtó esetén ABK-180I ellendarab tartó fészek.
Alumínium ajtó esetén pedig ABK-180M típusú süllyesztett ellendarabtartó konzol használható.
A síkmágnes esztétikus és biztonságos zárás lehetőségét nyújtja olyan ajtókhoz, melyek rugalmas szerkezete miatt az egy ponton történő elektromos záras rögzítés nem ad megoldást,
hiszen erő hatására a nem rögzített részen könnyen elhajlik az ajtó.
Az ATOM-22 síkmágnes igény szerint LED világítású nyomógombbal is kérhető (opcionális) valamint akár több mágnessel (3-4) is kérhető egyedi ajánlatkérés alapján.
A csomag tartalmazza a síkmágnes konzolt, 2 db beépített 150kg tartóerejű síkmágnest, a hozzá tartozó ellendarabokat, valamint az ellendarab kiegészítő tartozékait (csavar, stiftek, szilikongyűrű).
Az ár a fehérre (RAL9016) színterezett vagy natúr (alumínium színű) típusra vonatkozik, mely nem tartalmaz nyomógombot.
Opcionálisan vásárolható kivitelek :
IK-PB-16B típusú világítós nyomógombbal szerelt típus (beszerelés ingyenes, csak a nyomógombot kell megvásárolnia külön)
ATOM-23 Három darab 150kg tartóerejű síkmágnessel szerelt típus. (egyedi kérésre, gyártási határidővel)
ATOM-24 Négy darab 150kg tartóerejű síkmágnessel szerelt típus (egyedi kérésre, gyártási határidővel)
Tápfeszültség: 12/24 V DC
Áramfelvétel: 900mA/12V - 450mA/24V
Kiegészítők: ABK-180I (műanyag ajtóhoz) vagy ABK-180M (alumínium ajtókhoz)
Egyéb tartozékok: Vásárolható LED világítós nyomógomb, melyet igény szerint beépíttetünk.
Az ATOM-22 csomag tartalmazza a 230cm hosszú 2 db 150 kg-os mágnessel szerelt konzolt, hozzá tartozó ellendarabot,
valamint az ellendarab rögzítéséhez szükséges szilikongyűrűt, csavart, illetve stifteket.
ATOM-22+ kifele nyíló alumínium ajtókhoz
74 730 Ft + Áfa
azon : 988
- Kifelé nyíló alumínium ajtók síkmágnes megoldása
Mágnesek: 2 db 150 kg tartóerejű mágnes
Kiegészítők: ABK-180I
Síkban záródó, befelé nyíló alumínium ajtóra fogantyúval, 2x300kg, DORCAS-PF1-PROFAST
140 950 Ft + Áfa
azon : 1895
- A DORCAS-PF1-PROFAST kész megoldást kínál egysíkban záródó befelé nyíló alumínium ajtók síkmágnessel történő zárásához.
Univerzálisan szerelhető jobbos és balos ajtókhoz egyaránt, gyorsan telepíthető, könnyen vezetékezhető, strapabíró és esztétikus eloxált alumínium kialakításának köszönhetően ideális választás lehet akár modern környezetbe is.
Az ajtó rögzítéséről 2 db 300 kg tartóerejű mágnes gondoskodik.
Szerelési mód : Felületre szerelhető
Tartóerő : 2 x 300 kg
Telepítés helye : beltér - egy síkban záródó ajtó
Tápfeszültség : 12/24V DC, jumperrel állítható
Áramfelvétel : 2x 275 mA (12 V DC)
Teljesítmény : 6,6 W
Működési mód : szünetáramú - fail-safe - feszültségre zár
Ajtóállapot-vissajelzés típusa : NO/NC/COM
Egyéb tulajdonság : 2500 mm hosszú, méretre vágható
Univerzálisan szerelhető, balos/jobbos
késleltetés nélkül
Tolóajtóra szerelhető síkmágnes YES-80
28 950 Ft + Áfa
azon : 603
- Tolóajtóra szerelhető síktapadó mágnes vezérlővel
Tápfeszültség: 12V DC, 110/240V AC
Áramfelvétel: 150mA/12V
Tartóerő: 80 kg
Mágnes mérete: 100x65x48mm (konzol nélkül)
Ellendarab mérete: 60x37x11mm (konzol nélkül)
Ajtóállapot visszajelzés
külső ajtónyitó gomb bemenet, külső ajtónyitó gomb
Konzolok a tolóajtósínre szereléshez
Mikrokapcsolós megszakító portálzár helyére, YX-200
5 030 Ft + Áfa
azon : 1979
- A kulcsos megszakítók ideális megoldást jelentenek elektromos zárak és síkmágnesek egyszerű vezérlésére.
Használatukhoz szükség van egy zártestre, a zártest nyelve kapcsolja a mikrokapcsolót elforgatás esetén, megszakítva a zár tápellátását, megoldva ezzel az elektromos zárak és síkmágnesek kulccsal történő vezérlését.
Az YX-200 egy portálzár helyére szerelhető mikrokapcsolós megszakító. Segítségével elektromos zárak, síkmágnesek tápellátását lehet megszakítani kulccsal.
EUROPROFIL zárbetéttel kompatibilis. A régi portálzár helyét teljesen eltakarja.
Méret: 235 x 22 x 42-73 mm
Zárbetét-pajzs távolság: 26-57mm
Kimeneti jel típusa: NO/NC/COM
Kimenet terhelhetősége : 5A <-48V
CE
Kulcsos megszakító, Europrofil, NO/NC kimenet, YX-310
6 930 Ft + Áfa
azon : 1981
- A kulcsos megszakítók ideális megoldást jelentenek elektromos zárak és síkmágnesek egyszerű vezérlésére.
Használatukhoz szükség van egy zártestre, a zártest nyelve kapcsolja a mikrokapcsolót elforgatás esetén, zártest nyelve elforgatás esetén kapcsolja a mikrokapcsolót.
Az YX-310 egy nyomógomb nélküli kulcsos megszakító, melynek maximális kapcsolhatósága 2A <-48VDC
külső pajzs helyére, süllyesztetten szerelhető
EUROPROFIL zárbetéttel kompatibilis. A régi portálzár helyét teljesen eltakarja.
Pajzs mérete: 123x36x1,5mm
Mélység: 35mm
Kimeneti jel típusa: NO/NC/COM
CE
Kulcsos megszakító nyomógombbal, NO/NC, YX-300
7 950 Ft + Áfa
azon : 1980
- A kulcsos megszakítók ideális megoldást jelentenek elektromos zárak és síkmágnesek egyszerű vezérlésére.
Használatukhoz szükség van egy zártestre, a zártest nyelve kapcsolja a mikrokapcsolót elforgatás esetén, megszakítva a zár tápellátását, megoldva ezzel az elektromos zárak és síkmágnesek kulccsal történő vezérlését.
Az YX-300 egy fém nyomógombbal is felszerelt kulcsos megszakító, melynek maximális terhelhetősége 2A <-48 VDC.
-- Az eszköz csak impulzus jel adására képes, így memória vagy időzítés nélküli zárakhoz nem megfelelő!
külső pajzs helyére, süllyesztetten szerelhető
EUROPROFIL zárbetéttel kompatibilis. A régi portálzár helyét teljesen eltakarja.
Pajzs mérete: 123x36x1,5mm
Mélység: 35mm
Kimeneti jel típusa: NO/NC/COM
Kimenet terhelhetősége : 5A <-48V
CE
Kulcsos megszakító LEDes nyomógombbal, NO/NC, YX-300B
8 790 Ft + Áfa
azon : 1982
- A kulcsos megszakítók ideális megoldást jelentenek elektromos zárak és síkmágnesek egyszerű vezérlésére.
Használatukhoz szükség van egy zártestre, a zártest nyelve kapcsolja a mikrokapcsolót elforgatás esetén, zártest nyelve elforgatás esetén kapcsolja a mikrokapcsolót.
Az YX-300B egy fém nyomógombbal is felszerelt kulcsos megszakító, melynek nyomógombja zöld helyzetjelző LED-del van ellátva.
maximális kapcsolhatósága 2A <-48VDC
-- Az eszköz csak impulzus jel adására képes, így memória vagy időzítés nélküli zárakhoz nem megfelelő !
külső pajzs helyére, süllyesztetten szerelhető
EUROPROFIL zárbetéttel kompatibilis. A régi portálzár helyét teljesen eltakarja.
Áramfelvétel: 150 mA (12 V DC)
Teljesítmény : 1,8 W
Pajzs mérete: 123x36x1,5mm
Mélység: 35mm
Kimeneti jel típusa: NO/NC/COM
Rozsdamentes acél
CE
YD-603 Ajtótartó mágnes tűzgátló ajtókra
16 290 Ft + Áfa
azon : 1066
- Ajtótartó mágnes tűzgátló ajtókra, falra szerelhető
Tápfeszültség: 12/24V DC (alapértelmezetten 24V-ra jumperelve!)
Áramfelvétel: 150mA/12V , 75mA/24V
Tartóerő: 50 kg
Mágnes mérete: 90x90x27mm
Ellendarab mérete: 65x65x55mm
Működés :
Ha bekötötte a tápfeszültséget az eszközbe, és az ellendarab benyomja a mágnes közepén található kis gombot a mágnes
behúzza az ellendarabot. A tartómágnes kerete tetején található piros gomb segítségével lehet elengedni az ellendarabot.
Az ellendarab elengedése távolról is megoldható, amennyiben a tápot központilag megszakítja.
Egyéb tulajdonságok: Rozsdamentes, saválló házban. Kioldógombbal
ÉMI minősítéssel
YD-604 Ajtótartó síkmágnes tűzgatló ajtókra
14 600 Ft + Áfa
azon : 1067
- Ajtótartó mágnes tűzgátló ajtókra. Falra szerelhető.
Tápfeszültség: 12/24V DC (alapértelmezetten 24V-ra jumperelve!)
Áramfelvétel: 150mA/12V , 75mA/24V
Tartóerő: 50 kg
Mágnes mérete: 86x72x41mm
Ellendarab mérete: 65x65x55mm
Az ajtótartó kerek elektromágnesek, nyitott állapotban tartják az ajtót, míg nem kap egy vezérlést (pl.: tűzjelzés esetén).
Ekkor a mágnes elengedi az ajtót, így az becsukódik.
Egyéb tulajdonságok: Fekete színű fém házban Kioldógombbal
ÉMI minősítéssel
Üvegajtóra szerelhető tartómágnes ellendarab YDG-1
5 250 Ft + Áfa
azon : 1068
- Üvegajtóra szerelhető tartómágnes ellendarab, mely fúrás nélkül helyezhető fel keret nélküli üvegportálajtókra.
Három ponton rögzíthető , így fixen tart az ajtón.
Méret: 80x80x28 mm
Szerelhető üvegajtó vastagság: max 15 mm
Az YDG-1 egy egyszerűen rögzíthető ellendarab ajtótartó mágnesekhez, ideális abban az esetben, ha üvegajtóhoz kell
szerelni az ajtótartó mágnest. Három ponton rögzíthető , így fixen tart az ajtón. A termékhez tartozik egy fém lap, amit az
üvegajtó és az ellendarab közé kell tenni. Kompatibilis mindegyik általunk forgalmazott ajtótartó mágneshez.
Telepítés
1. lépés: Ragassza a fém lapot az üvegajtóra, oda ahova az ellendarabot szeretné helyezni.
2. lépés: Helyezze rá az ajtó tetejére az ellendarabot
3. lépés: Az ellendarabon lévő csavarokkal szorítsa a fém lapra az ellendarabot.
Ajtótartó mágnes, falra és padlóra is szerelhető, SD-60
14 640 Ft + Áfa
azon : 1243
- Ajtótartó mágnes tűzgátló ajtókra.
Az ajtótartó kerek elektromágnesek, nyitott állapotban tartják az ajtót, míg nem kap egy vezérlést pl.: tűzjelzés esetén.(az ajtócsukó nem tartozék)
Ekkor a mágnes elengedi az ajtót, így az becsukódik. Ideális tűzjelző rendszerekhez. Könnyű szerelése és bekötése.
Menekülési útvonalhoz nem ajánlatos.
Falra, és padlóra is szerelhető típus , 90°-ban forgatható fejjel
Tápfeszültség: 12/24V DC (jumperrel állítható)
Tartóerő: 50-60 kg
Állapot visszajelzővel
Áramfelvétel: 96mA (12V DC), 49 mA(24V DC)
Súly: 0,7 kg
Talp átmérője: 60 mm
Mágnes átmérője: 50 mm
bekötés:
PIROS +12/24 V DC
FEKETE GND
KÉK COM visszajelzés
ZÖLD NO visszajelzés
SÁRGA NC visszajelzés
Ajtótartó mágnes, falra ,padlóra is szerelhető, YD-606L
33 270 Ft + Áfa
azon : 1244
- Falra, és padlóra szerelhető ajtótartó mágnes nagy tartóerővel
nyitott állapotban tartják az ajtót, míg nem kap egy vezérlést (pl.: tűzjelzés esetén), ekkor a mágnes elengedi az ajtót, így az becsukódik.
Az ajtótartó mágnes kétféleképpen állítható be, egyik mikor egyenesen előre áll a mágnes, másik mikor 90°-ban el van forgatva
Tápfeszültség: 12/24V DC
Áramfelvétel: 240mA (12V DC), 120mA(24V DC)
Teszt vagy kézi kioldó gomb
180kg tartóerő
Súly: 1,8 kg
Mérete: 128 x 90 x 90 mm
Ellendarab mérete: 45,5 x 75 x 75 mm
Nagy tartóerejű ajtótartó mágnes YD-602L
30 760 Ft + Áfa
azon : 1069
- Falra szerelhető ajtótató mágnes nagy tartóerővel.
Az ajtótartó kerek elektromágnesek, nyitott állapotban tartják az ajtót, míg nem kap egy vezérlést (pl.: tűzjelzés esetén).
Ekkor a mágnes elengedi az ajtót, így az becsukódik. Ideális tűzjelző rendszerekhez. Könnyű szerelése és bekötése. Menekülési
útvonalhoz nem ajánlatos.
Tápfeszültség: 12/24V DC
Teszt vagy kézikioldó gomb
180kg tartóerővel
Mérete: 114 x 90 x 90 mm
Ellendarab mérete: 45,5 x 75 x 75 mm
Ajtótartó mágnes, állítható fej, 12V/24V, 500N, YD-606-30
29 890 Ft + Áfa
azon : 1484
- Ajtótartó mágnes tűzgátló ajtókhoz, 30 cm hosszú nyakkal
Az ajtótartó kerek elektromágnesek, nyitott állapotban tartják az ajtót, míg nem kap egy vezérlést (pl.: tűzjelzés esetén)
Az ajtótartó mágnes kétféleképpen állítható be, egyenesen előre áll a mágnes, vagy mikor 90°-ban el van forgatva (imbuszkulccsal lazítható csavar)
Tartóerő: 50kg
Tápfeszültség: 12/24V DC, jumperrel állítható
Áramfelvétel: 150/75 mA
Szerelhető : Falra/padlóra/plafonra
Egyéb tulajdonság: Kioldó gomb
Hőmérséklet tűrés: 0°C - +55°C
Kivitel: Fekete, cink test
FIGYELEM! Fej állításnál a csavart teljesen csavarja ki, és emelje el a fejet a testtől. Ha a csavar nincs kiszedve, és úgy forgatja el a
fejet, előfordulhat, hogy a burkolat elvágja az eszköz belsejében futó vezetékeket.
SOYAL AR-0090M, 45kg, síktapadó elektromágneses zár
23 600 Ft + Áfa
azon : 1149
- Síktapadó elektromágnes erős, vastag ellendarabbal
Feszültség: 12VDC 200mA vagy 24VDC 100mA.
Túláramvédelem
Főegység mérete: 71 x 35 x 23 mm.
Ellendarab mérete: 62 x 33 x 9 mm.
Erős, vastag rozsdamentes fémház
Beépítéshez szükséges csavarkészlet
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-0180M, 90kg, síktapadó elektromágneses zár
37 800 Ft + Áfa
azon : 1150
- 180LBS (kb. 90kg) erősségű, síktapadó elektromágneses zár
Falra szerelhető gömbcsuklós ellendarabbal és kioldógombbal szerelt, megbízható, üzembiztos működésű, stabil, erős, mozgó alkatrész nélküli ajtótartó elektromágnes tűzgátló ajtókhoz
Síktapadó elektromágnes erős, vastag ellendarabbal
Gömbcsukló az ellendarabon, az ajtószárny és a fal síkjának kiegyenlítéséhez
Nyomógomb az elektromágnesen az ajtószárny elengedéséhez
Feszültség: 12VDC 300mA vagy 24VDC 125mA.
Túláramvédelem
Fő egység mérete: 101 x 39 x 39 mm.
Ellendarab mérete: 70 x 32 x 8 mm + gömbcsuklós konzol
Erős, vastag rozsdamentes fémház
Beépítéshez szükséges csavarkészlet
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-0200M, 100kg,síktapadó elektromágneses zár
38 900 Ft + Áfa
azon : 1151
- 200LBS (kb. 100kg) erősségű, síktapadó elektromágneses zár
üzembiztos működésű, stabil, erős, mozgó alkatrész nélküli elektromos zár
Síktapadó elektromágnes erős, vastag ellendarabbal
Feszültség: 12VDC 250mA vagy 24VDC 130mA.
Túláramvédelem
Főegység mérete: 160 x 28 x 17 mm.
Ellendarab mérete: 130 x 28 x 8 mm.
Erős, vastag rozsdamentes fémház
Beépítéshez szükséges csavarkészlet
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-0300M, 150kg,síktapadó elektromágneses zár
40 100 Ft + Áfa
azon : 1152
- 300LBS (kb. 150kg) erősségű, síktapadó elektromágneses zár
üzembiztos működésű, stabil, erős, mozgó alkatrész nélküli elektromos zár
Síktapadó elektromágnes erős, vastag ellendarabbal
Feszültség: 12VDC 370mA vagy 24VDC 185mA
Túláramvédelem
Zár állapot érzékelős relékimenet
Főegység mérete: 166 x 38,5 x 21 mm.
Ellendarab mérete: 130 x 32 x 11 mm.
Erős, vastag rozsdamentes fémház
Beépítéshez szükséges csavarkészlet
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-0300M-U Konzol üvegajtóra AR-0300M zárhoz
11 750 Ft + Áfa
azon : 1153
- Konzol üvegajtóra szereléshez AR-0300M zárakhoz
Használható a mágneshez és az ellendarabhoz is
Állítható élvastagság (maximum 12 mm)
Gumírozott szövettel bevont szorítólemezek
Csavar szett és imbuszkulcs
Méretek: 140 x 28 x 43,5 mm.
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-0300MZL, L és Z konzolok AR-0300M zárhoz
20 590 Ft + Áfa
azon : 1154
- L és Z konzolok AR-0300M zárakhoz
2 db 165 x 49/42 x 8 mm
1 db 165 x 42/29 x 8 mm
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-0400WF síktapadó, 200kg, szemből szerelhető
46 800 Ft + Áfa
azon : 1155
- 400LBS (kb. 200kg) erősségű, síktapadó elektromágneses zár, szemből szerelhető
üzembiztos működésű, stabil, erős, mozgó alkatrész nélküli elektromos zár
Síktapadó elektromágnes erős, vastag ellendarabbal
Feszültség: 12VDC 370mA vagy 24VDC 185mA.
Túláramvédelem
Főegység mérete: 164 x 41 x 27 mm.
Ellendarab mérete: 130 x 32 x 11 mm.
Erős, vastag rozsdamentes fémház
Beépítéshez szükséges csavarkészlet
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-0400WS síktapadó, 200kg, oldalról szerelhető
46 500 Ft + Áfa
azon : 1156
- 400LBS (kb. 200kg) erősségű, síktapadó elektromágneses zár, oldalról szerelhető
üzembiztos működésű, stabil, erős, mozgó alkatrész nélküli elektromos zár
Síktapadó elektromágnes erős, vastag ellendarabbal
Feszültség: 12VDC 370mA vagy 24VDC 185mA.
Túláramvédelem
Oldalról szerelhető kivitel
Főegység mérete: 164 x 41 x 27 mm.
Ellendarab mérete: 130 x 32 x 11 mm.
Erős, vastag rozsdamentes fémház
Beépítéshez szükséges csavarkészlet
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-0400MZL, L és Z konzol AR-0400WS-hez
20 500 Ft + Áfa
azon : 1157
- konzolok SOYAL AR-0400WS zárakhoz
1 db 165 x 50/40 x 8 mm
1 db 165 x 50/44 x 8 mm
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-0600M, 300kg, elektromágneses síktapadó zár
43 950 Ft + Áfa
azon : 1158
- 600LBS (kb. 300kg) erősségű, síktapadó elektromágneses zár
üzembiztos működésű, stabil, erős, mozgó alkatrész nélküli elektromos zár
Síktapadó elektromágnes erős, vastag ellendarabbal
Feszültség: 12VDC 400mA vagy 24VDC 200mA.
Túláramvédelem
LED kijelzés
Zár állapot érzékelős relékimenet
Főegység mérete: 251 x 47 x 26 mm.
Ellendarab mérete: 185 x 38 x 12 mm.
Erős, vastag rozsdamentes fémház
Beépítéshez szükséges csavarkészlet
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-0600M-U, Konzol üvegajtóra AR-0600M-hez
15 400 Ft + Áfa
azon : 1159
- Konzol üvegajtóra szereléshez AR-0600M zárakhoz
Használható a mágneshez és az ellendarabhoz is
Állítható élvastagság (maximum 12 mm)
Gumírozott szövettel bevont szorítólemezek
Csavar szett és imbuszkulcs
Méretek:190 x 30 x 45,5 mm
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-0600MZL, L és Z konzolok AR-0600M zárhoz
21 800 Ft + Áfa
azon : 1160
- L és Z konzolok AR-0600M zárakhoz
2 db 192 x 50/50 x 8 mm
1 db 255 x 51/33 x 8 mm
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-0600M-L, L konzol AR-0600M zárhoz
9 650 Ft + Áfa
azon : 1161
- L alakú, alumínium tartókonzol
SOYAL AR-0600M síktapadó mágnes rögzítésére alkalmas
Felszereléshez és a síktapadó mágneshez előre kialakított furatok
Méretei: 255mm x 51/33mm x 8 mm
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-1201A-UBR, szerelőkonzol üvegajtóra
22 040 Ft + Áfa
azon : 1168
- Rendelésre , várni kell rá
Univerzális szerelőkonzol Soyal reteszzárakhoz, rátét módon és üvegajtóra szereléshez
ABS műanyag külső burkolat
Rozsdamentes acél tartószerkezet
SOYAL AR-1203A, AR-1205A-1, LK-1201A, LK-1201A-3 és LK-1201B reteszzárakhoz használható
rátét módon és üvegajtóra történő szerelésre is alkalmas
Esztétikus, könnyen szerelhető kivitel
tömeg : 520 g
SOYAL AR-0600M-R, süllyesztett síktapadó mágneszár
58 150 Ft + Áfa
azon : 1162
- 600LBS (kb. 300kg) erősségű, síktapadó elektromágneses zár, süllyesztetve szerelhető
üzembiztos működésű, stabil, erős, mozgó alkatrész nélküli elektromos zár
Síktapadó elektromágnes erős, vastag ellendarabbal
Süllyeszthető, rejtett kivitel
Feszültség: 12VDC 400mA vagy 24VDC 200mA.
Túláramvédelem
LED kijelzés
Zár állapot érzékelős relékimenet
Főegység mérete: 288 x 38 x 27 mm.
Ellendarab mérete: 185 x 38 x 11 mm.
Erős, vastag rozsdamentes fémház
Beépítéshez szükséges csavarkészlet
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-1200M, 600kg, síktapadó mágneseszár
67 500 Ft + Áfa
azon : 1164
- 1200LBS (kb. 600kg) erősségű, síktapadó elektromágneses zár
üzembiztos működésű, stabil, erős, mozgó alkatrész nélküli elektromos zár
Síktapadó elektromágnes erős, vastag ellendarabbal
Feszültség: 12VDC 500mA vagy 24VDC 250mA.
Túláramvédelem
LED kijelzés
Zár állapot érzékelős relékimenet
Főegység mérete: 266 x 74 x 40 mm.
Ellendarab mérete: 185 x 61 x 16 mm.
Erős, vastag rozsdamentes fémház
Beépítéshez szükséges csavarkészlet
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
SOYAL AR-1200MZL, L és Z konzolok AR-1200M zárhoz
24 100 Ft + Áfa
azon : 1165
- L és Z konzolok AR-1200M zárakhoz
2 db 190 x 72/72 x 8 mm
1 db 266 x 75/50 x 8 mm
CE minősítés
RoHS tanúsítvány
Rendelhető
Fogantyús mágnes, nyomógomb, LED, időzítő, BL-200
25 610 Ft + Áfa
azon : 1738
- Aktív mágnes fogantyúval, nyomógombbal és beépített LED jelzőfénnyel.
Nyomógombos nyitásnál a mágnesen elektronikáján állítható be a nyitási idő (0; 2,5; 5; 9 sec)
Alumínium burkolat
Feszültség: 12VDC/ 500mA, 24VDC/ 250mA.
Méret: 274 x 46 x 30mm.
Ellendarab mérete: 300 x 92 x 52mm.
A Codefon MSS1 – BL200 vezérlő és síkmágnes szerelvény páros alkalmazása elektromos zár kiváltásakor előnyös:
A mágnes és a vezérlés új huzal behúzása nélkül telepíthető.
Ajtótartó mágnes, 50kg erősségű, MVR50N
11 590 Ft + Áfa
azon : 1739
- Fémházas síktapadó elektromágnes kör alakú ellendarabbal
Nyomógomb az elektromágnesen az ajtószárny elengedéséhez
Tápfeszültség: 24VDC, 700mA.
Tartóerő: 500N.
Súly: 1kg